Tavaly a kétévesem mereven elzárkózott attól, hogy beöltözzön. Csalódott voltam és szomorú, hogy kimarad ebből a jó mókából, de nem erőltettük a dolgot. Nem öltözött jelmezbe, hát istenem. De idén! Idén belehúzott. Nem hagytam az utolsó pillanatra a dolgot, már január végén megkérdeztem, hogy mi akar lenni. Nos, a válasza sem lepett meg: KARNOTAURUSZ! Remek kisfiam! REMEK!
Se venni, se kölcsönözni nem lehet, így jobb híján vettünk hozzávalókat, az ésszerűség és egyszerűség mentén haladva készítettük el a jelmezt, ami MÉG MINDIG NINCSEN KÉSZ! De nem baj, mert nekünk van még egy hetünk az ünnepségig! Ennek a csodálatos hagyománynak az apropóján úgy gondoltam érdemes végiggondolni, hogy milyenek a gyermekeink, ha a farsangi jelmezekről esik szó. Lássuk…
A nem tudom típus
Szeretne felöltözni VALAMINEK, de fogalma sincs, hogy minek. Jobbnál jobb (és egyszerűbbnél egyszerűbb) ötleteket sorolsz neki: tűzoltó, hercegnő, orvos, kukás – de semmi nem jó neki. Végül meggyőzöd, hogy legyen szakács vagy fodrász, ezekhez nagyjából minden van otthon úgyis.
A nem veszek fel semmit típus
Rögtön két alfaja is van ennek a típusú gyereknek, az egyik az, amelyik hallani sem akar semmiféle kényelmetlen hacukáról, a másik pedig az, akinek mindegy mit mutatsz meg, biztosan nem fog neki tetszeni. A legjobb, ha mackónadrágban küldöd be, meg valami mintás pólóban. Mint minden áldott nap. Talán majd jövőre sikerül! (És hogy fog hiányozni az idei „farsang”!)
A határozott
Réges-régen eldöntötte, hogy Elsa akar lenni, vagy Marshall, esetleg Mása (vagy a medve?), így neked nincs más dolgod, mint szétnézni a jelmezkölcsönzőkben vagy a boltokban és megvenni a ruhadarabokat. Ez a típus nagyjából reális célokat tűz ki maga elé jelmezek terén, így jó eséllyel megúszhatod a varrást. Mázlista.
A lehetetlen
Hát. Igen. Ő is határozottan tudja, hogy mi szeretne lenni, de az is elég határozottan igaz, hogy az ő elképzeléseinek megfelelő jelmezt HÓTZIHER hogy nem fogsz találni. Nincs más hátra, felcsapod a Pinterestet és imádkozol, hogy találj egy tutorialt, ami alapján legalább valami hasonlót képes leszel összehozni 1-2 hét (vagy 1-2 nap) alatt. Hát lesz amilyen lesz, de legalább te készítetted, így iszonyatosan büszke vagy magadra akkor is, ha esetleg leesik egy fül, vagy kihullik a jelmez „haja”. Szép próbálkozás muter!
A meggondoltam magam
Lehetőleg a beöltözős nap előtti este, vagy esetleg a beöltözés napján csillan fel szemed fényének szeme: ő valami teljesen más akar lenni, mint aminek eddig készült. Sír, rúg, toporzékol, a jelmez, amit beszereztél nem tetszik neki, amúgy is hülyeség az egész – mondja ő. Kétségbeesetten állsz a síró gyereked fölött, körbekérdezel az ismerősöknél, hogy nincs-e véletlenül, elfekvőben mégis egy csigajelmez. Este 10 körül előveszed a dugi borodat és könnyes szemmel tekered fel a kedvenc törölköződet, hogy csigaházat csavarj belőle valamelyik pulcsira. Mindent a gyerekért, ugyebár.
Aztán elérkezik a várva várt nap. A cuki gyerekek a bölcsis, ovis csoportban, vagy az iskolában örömmel rohannak be a terembe vizsgálgatni egymás jelmezét és dicsekedni a sajátjukkal. Te ezt sajnos csak egy pillanatig élvezheted ki, de megkéred a pedagógusokat, hogy lőjenek pár fotót, ha már ennyit kínlódtatok. A munkahelyeden aztán lázasan figyeled a zárt Facebook csoportot és elmorzsolsz egy könnycseppet a meghatottságtól, amikor meglátod, hogy a gyereked végül – akár jelmezzel, akár anélkül – de mégis vigyorogva feszít a csoportképen.