Vissza a természethez - Bozsok

2017-03-28

Megint egyeztetjük már a dátumot Zitával a Malomporta tulajdonosával, mert idén harmadszorra megyünk már vissza Bozsokra. Sajnos, illetve szerencsére ez az a hely, ahol nem 2-3 napra kell menni, mert annyi minden tenni és látnivaló van, hogy az nem elég és elég nehezen találunk szabad időpontot.

Babaágynemű mobil
hirdetés

A gyerekek már tervezgetik, hogy átmegyünk a közel egy órányi autóútra lévő Family parkba, ami egy egész napos program, reggeltől estig vidámparkoznak a gyerekek (meg persze mi is velük).

A másik kihagyhatatlan program a Sunny-Bunny Hotelként emlegetett Sonnenthereme Hotel, amit úgy érdemes elképzelni, mint az Aquaworld, de még annál is sokkal jobb, minden a gyerekekről szól, hatalmas csúszdákon lehet lecsúszni, és közös, animátor által irányított programokat, versenyeket is találnak ki nekik. Amíg a gyerekek csúszdáznak, addig a felnőttek nyugodtan lazíthatnak a fürdőben és/vagy a szaunában. Ez a helyszín pedig kb. fél órára van Bozsoktól, és előtte vagy utána érdemes Rust városkát megnézni és sétálni ott egy órácskát, mert nagyon hangulatos! (ez szintén egy egész napos program, rossz időben is lehet menni, mivel zárt részei is vannak)


 
A szállástól 10 percre már szintén az osztrák oldalon található egy gyönyörű, kiépített tó. Ez a Rohonci-tó festői környezetben található.. Miután a gyerekek kipancsolták magukat, mi pedig úsztunk egy jót, felfrissültünk és ettünk egy finom lángost, érdemes itt is megkeresni a túraútvonalat, és a madarakkal teli kilátótornyot!


 
De ha épp nincs kedvünk nagyon autózni, akkor a környéken is szuperül el lehet tölteni a napjainkat, hiszen a Malomporta kertje is gyerekbarát, az épület mellett pedig közvetlenül egy patak csörgedezik, ahol a gyerekek tavaly fél napot azzal töltöttek el, hogy a fa kérgéből, fogpiszkálóból és levelekből hajókat építettek, és azokat versenyeztették. A szállással szemben egy lovarda található, mellette pedig a Sibrik kastély, melynek lenyűgöző nagy és szép kertje van. Futásra alkalmas terepek, túraútvonalak sokasága van a közelben. Ha otthon is kijártok futni, feltétlenül hozzátok magatokkal ide is a futócipőt. A malomban kaptok egy jó kis térképet, ami a sípályákon már jól ismert jelöléssel a kéktől a fekete pályáig mindenféle nehézségű futóutakat jelöl. Így mindenki talál az edzettségi állapotának megfelelő nehézségű útvonalat egy kellemes kocogáshoz vagy éppen  egy keményebb edzéshez is.. És míg a felnőttek az erdő adta sportolási lehetősget élvezik a gyerekek részt vehetnek valami jó kis szervezett gyerekprogramon. Pl. Madárlesre mehetnek a közeli kastélyparkba. A Kőszegei -hegység egyébként tele van jó állapotú kerékpározható erdei utakkal, ahol a forgalomban még nem bicajozó kicsikkel is érdemes elindulni. Kedvencünk a Bozsok –Velem táv, ami az első kalandja lehet egy kezdő” kétkerekűsnek” is. Ha van kedvetek és  némi tapasztalatotok már az autóúton  biciklizni, feltétlenül ajánlom, hogy a Rohonci-tóhoz is kerékpárral menjetek. Meg persze Kőszeget sem érdemes kihagyni a listából. Nem nehéz bebefutni egy kis utcaszínházi előadásba , mert tavasztól őszig különösen felpezsdül itt a kultúrális élet.





 
A Malomportának saját borai is vannak, amiket a felnőtteknek nagyon ajánlok, hogy kóstoljanak meg, mert nagyon ízletesek!
Szuper hely, és a gyerekek is imádják, itt biztosan nem jut eszükbe TV-t nézni vagy telefonozni, annyit kirándultunk minden nap, hogy elég hamar kidőltek este és az a tiszta levegő pedig leírhatatlan!


www.malomporta.hu


Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel: