Nehezen adtam be a derekam, de végül megvettük. A pörgettyűt, amely az utóbbi hetekben kapott hideget-meleget, de egy biztos: minden kölöknek ott virított a kezében a fiam sulijában. Kivéve az én fiamat.
Mikor már hetek óta azt hallgattam, hogy mennyire szeretné és a zsebpénzét is erre költené, biztos hogy kell neki és akinek nincs, az az osztályban a ,,h-betűs csúnya szó” akkor bevallom, megtörtem.
Alapos előkutatást végeztem pörgettyű téren. Tudtam, hogy olyat kell keresnem, melynek nem acélból van a tárcsája, nem esik szét, nem éles fém a széle (a média mostanában kikerülhetetlenül hangos a rémületesebbnél rémületesebb, fényképekkel gazdagon illusztrált esetektől) – szóval meglett a kiválasztott. Beszereztük, hazavittük.
Régen láttam a fiamat ilyen remegő kézzel kinyitni ajándékot. Anyai örömömet ugyan kissé beárnyékolta, hogy az átadást követő, hozzávetőleg harmadik mondata az volt, hogy ,,De jó, most már én sem leszek h betűs csúnya szó!”… De volt boldogság, majd játék kifulladásig. Büszkén figyeltem, hogy milyen ügyesen pörgeti, egyensúlyozza kis kezében új szerzeményét, tán még a finom-motorikája is fejlődik, nyugtattam magam, milyen jó.
Aztán, a következő héten kitört a nyári szünet.
Beköszöntöttek a tesókkal való végtelen marakodás és a hangos kacajok napjai, s ezzel együtt a napi többszöri extra fürdések időszaka is: még csak nem is a kánikula miatt, hanem, mert az ásás-locsolás-ültetés-várcsurgatás-csigagyűjtés önfeledt egyvelegének köszönhetően az egész banda napjában többször is úgy néz ki, amilyet épeszű anya be nem enged a házba, kiterített festőfólia nélkül legalábbis.
A napokban pedig feltűnt valami. A játék, mely mintha a kisfiam kezéhez nőtt volna kemény öt napon keresztül, eltűnt. Már tudatosan figyelgettem egy darabig, hátha csak elkerülte a figyelmemet, de nem, továbbra sem került elő.
Mikor rákérdeztem a fiamnál, hogy ,,csak nem hagytad el?”, ő kicsit szégyenlősen, bűnbánóan vallotta be, hogy fent van a fiókban. Már nem tetszik neki annyira.
Óvatosan sandított rám, jól tudta, milyen kivételes eset volt ez, hogy se névnap, se születésnap, mégis ajándékot kapott, csak, mert kikönyörögte. Várta a válaszom: vajon mennyire haragszom rá?
Szemmel láthatóan meglepte az arcomon szétömlő mosoly. Nem baj, majd megérti. Majd, ha gyerekei lesznek. Amikor előtte is felcsillan egy pillanatra, hogy milyen érzés az, hogy mégiscsak Minden Rendben Van.