Quantcast
Kezdőlap Szabadidő Íratlan színházi szabályok – avagy ne hozd el a másfél éves gyereked egy három órás előadásra

Íratlan színházi szabályok – avagy ne hozd el a másfél éves gyereked egy három órás előadásra

Spuriga Dóra

A Mikulás hozott az egész családnak jegyet a Mary Poppinsra a Madách színházba. Mindenkinek nagyon ajánlom, lenyűgöző darab volt, amit mi szülők és a gyerekek is tátott szájjal néztünk.

Egy apró dolgot leszámítva. A mögöttünk ülő család úgy döntött, hogy a nagyitól kezdve a legapróbbig, aki cumival a szájában ült, és még csak gügyögni tudott, mind beneveznek a közel három órás darabra (2 óra 50 perc egy szünettel). Tény, nagyon nehéz jegyet szerezni a Mary Poppinsra, de azért nem lehetetlen.

A kis cumis kisebb nyekergésekkel hősként végigszenvedte az első felvonást, viszont, azt hiszem teljesen jogosan, a másodiknál már elszakadt cérna, és elkezdett sírni. Bennem leginkább a sajnálat érzése uralkodott el, őt sajnáltam, hogy a szülei úgy gondolták, hogy egy ennyi idős gyerek ölben ülve kibír egy ilyen előadást, a hangszórókról és a villódzó fényekről nem is beszélek..

Pár percig próbálták csitítgatni, persze teljesen feleslegesen, utána zörögtek egy kicsit a zacskóikkal, hátha találnak valamit, amivel le tudják kötni, vagy legalább tápszert, amivel még nyernek egy kis időt,  aztán apuka megelégelte a dolgot, és kivitte a kicsit.

Senki felett nem szeretnék pálcát törni, de mivel nagyi is velük volt, így lett volna, aki vigyáz a gyerkőcre, és amúgy azt hiszem apa is szívesebben maradt volna otthon a kicsivel, de természetesen mindenkinek a saját dolga eldönteni, hogy minek teszi ki a gyerekét. Viszont az már másokat is érint, hogy egy színházi előadást szeretnének élvezni, beleélni magukat a szereplők világába, és így elég nehéz.

Bár három éve nem nézünk TV-t, de hirtelen olyan érzésem volt, mintha valami kereskedelmi csatornán szeretnék megnézni egy jó filmet, amit húsz percenként negyed órás reklámok szakítanak meg, ezzel élvezhetetlenné teszik az egészet (számomra) és ez kissé bosszantó.

..és még valami! Perecet sem eszünk a színházi székeken! Mert ahogy láttam, ez sem jutott többeknek az eszébe!

Az előadások előtt mindenképp érdemes tájékozódni, hogy hány éves kortól ajánlott!

Nektek volt már hasonló tapasztalatotok?
Azt is írd le, hogy melyik volt a legjobb darab, amit láttatok a gyerekkel, adjunk egymásnak tippeket!

A kép forrása: theguardian.com

Ez is tetszeni fog