Ha egy gyereksereg elé leteszel három könyvet és az egyik közülük kakis könyv, az biztos, hogy aköré fog gyűlni a legtöbb gyerkőc és ott lesz a legnagyobb a kuncogás.
A “kaki irodalom” bizony felfutóban van a gyerekkönyvek piacán! Mielőtt azt gondolnád, hogy vadásznod kell az ilyen témájú kiadványra, a helyzet valójában a következő: lényegében nehéz választani azon könyvek közül, melyek a széklettel, mint belőlünk “kipottyanó dologgal” foglalkoznak. Valahogy ez a téma egy olyan izgalmas és tipikusan undi-guszti dolgot jár körbe a gyerekek fantáziájában, melyről nem lehet eleget beszélni, olvasni, na és persze, amin nem lehet eleget nevetni.
Hiány nélkül minden kisgyerekes ismerősöm arról számol be, hogy a kaki téma megunhatatlan. Van olyan kisgyermek, aki szinte már tudományosan vizsgálja a témát, hosszan nézegeti a képeket, előre lapoz, vissza, majd összehasonlít. Van, aki minden nap kéri a kakimesét anyától, amiben anya elmeséli, hogy a kaki büdi, és placcsan és tekeredik. No és persze elmaradhatatlan az ovisok körében a kaki szó hosszas – és hangos – skandálása, amit az oviban együtt a legjobb kiabálni, de köszönés helyett is könnyen be lehet vetni a szomszéd nénivel való találkozáskor.
A kaki izgalmas dolog egy gyermeknek, talán azért, mert az valami olyan dolog, ami a megevett ételből lesz, tehát átváltozik bennünk, majd elhagyja testünket. Nem is akárhogyan: a nagy vízválasztónak számító WC-be pottyan bele általunk és persze mely hősies tettért cserébe apa-anya repes a boldogságtól.
Van egy személyes kedvencem – a jó pár kakis könyv közül, mely megfordult a kezeink között –, ám a könyvtári várólistát látva, nem csak a mi kedvencünk. A történetben az emésztőrendszer “csodás világán barangolhat” az olvasó. A mókás témafeldolgozás és a fantáziadús képi világ nem csak az anno ovis gyerekeim érdeklődését kötötte le: szülőként lapozgatva – nem a legmegfelelőbb jelző a téma tekintetében, de – nagyon élvezetes volt a könyv, mondhatni szemet gyönyörködtető.