A pszichológia és a fejlődéslélektan egyértelműen kimondja: az én elsődleges dolgom szülőként az, hogy a gyermekemnek érzelmi és fizikai biztonságot nyújtsak. Pont.
Nem az a feladatom, hogy vadidegeneknek a villamoson, parkban, boltban, a játszótéri padon csúnyán néző szülőknek, vagy éppen a családtagok elvárásainak feleljek meg.
Tudom, ez sokaknak elsőre keményen hangzik. Különösen akkor, ha te is úgy nőttél fel, mint a legtöbben közülünk: a túlzott alkalmazkodásra nevelt, konfliktuskerülő mintákkal. Amikor kislányként megtanultad, hogy „légy jó kislány”, mindig mások kedvében kell járnod, és gyorsan el kell simítanod a hullámokat, nehogy valaki csúnyán nézzen rád vagy megbántódjon. Kisfiúként ugyanígy, sőt, még sírnod sem volt szabad, mert „ A fiúk nem sírnak!”.
Amikor szülővé válsz, a prioritásoknak gyökeresen meg kell változniuk.
A régi reflexek és a külső nyomás helyét át kell vennie annak, hogy a gyereked érdekeit nézed.
Mindig, minden élethelyzetben lesz valaki, aki szerint:
- túl szigorú vagy.
- Túl engedékeny vagy.
- Túlóvod a gyereket.
- Vagy épp „elkényezteted”, mert felveszed, ha sír.
És ilyenkor szinte ösztönösen bekapcsol bennünk a régi, gyermekkori reflex: a magyarázkodás, a határok feladása, a visszalépés és a idegesség. Mert még felnőttként is félünk attól, hogy valaki elítél minket.
De álljunk meg egy pillanatra, és vegyünk egy mély levegőt!
A gyerekednek nem egy másoknak megfelelni vágyó, bizonytalan és szorongó anyára van szüksége, aki a külvilág tekintetét figyeli. Nem. Neki egy stabil, megtartó bástyára van szüksége. Arra a biztonságos kikötőre, akire akkor is támaszkodhat, ha az egész világ elfordul tőle.
Mi történik valójában, amikor kiállsz a gyerekedért?
Amikor egy nehéz pillanatban, mondjuk egy játszótéri konfliktusban vagy egy családi összejövetelen, kiállsz a gyereked mellett, és határozottan meghúzod a határaidat a külvilággal szemben:
- Nem önző vagy, hanem a biztonságosan kötődő gyermek alapjait rakod le. Megmutatod neki, hogy az ő fizikai és lelki egészsége fontosabb, mint a külvilág kényelme.
- Nem elkényezteted, hanem az érzelmi önszabályozásra tanítod meg. Látja, hogy az érzései érvényesek, nem kell őket elnyomnia.
- Nem egy „tojok bele” gyereket nevelsz, hanem megtanítod neki a valódi rezilienciát, vagyis a belső tartást és a rugalmas alkalmazkodóképességet.
A gyermeked a te viselkedésedből tanulja meg, hogyan bánjon saját magával. Ha azt látja tőled, hogy elnézést kérsz a létezéséért és elnyomod az ő szükségleteit azért, mert a szomszéd vagy a rokon csúnyán néz, akkor ő is ezt fogja vinni tovább az életébe.
Ha viszont azt látja, hogy vállalod a határaidat, ő is megtanul majd kiállni magáért.
Vállald fel a kényelmetlenséget!
És igen: ez néha azzal jár, hogy valaki más kényelmetlenül érzi magát. Lehet, hogy a szomszéd csóválja a fejét, vagy a rokon megsértődik a határaidon.
De jegyezd meg jól: ha valaki megsértődik a te egészséges határaidon, az nem a te hibád, hanem az ő dolga.
Ettől még nem csinálsz semmit rosszul. Sőt! Ez a legbiztosabb jele annak, hogy végre pontosan tudod, mi az, ami számodra és a gyermeked számára igazán számít.
Mühl-Kovács Linda
A Hol lakik a boldogság? könyv szerzője és a HappiNest módszer megalkotója