Emlékszem, hogy értetlenkedtem, amikor a népszerű műanyag kismotorral már a 2%-os lejtőn SEM mert legurulni a fiam. Valahogy úgy voltam vele, mint a wikipédián a fóbiák listájával (az egyik legjobb: Peniculus situla – félelem a felmosó vödör általi haláltól) – teljesen abszurdnak tűnt.
Mit kell ettől félni? Mintha egy másik bolygóról jönnék. Aztán jött a sorban még egy csomó dolog: a vitorlásunk motorja, kézszárító az IKEA-ban. Bevallom, nem mindig viselkedtem empatikusan, de ennek ellenére szép lassan megküzdött a démonjaival, és rájöttem, hogy nincs bátrabb az én fiamnál. Hiába ugrottam le számtalanszor 4000 méterről, szöktem meg a táborból, s csináltam még egy rakás őrültséget. Nem nagy szám, mert ezektől valójában sose féltem. Ő viszont igen, de képes volt átlépni a saját árnyékát. Ez már mind az övé, senki sem veheti el tőle.
Azt hiszem, nem vagyok egyedül. Sok szülőt ismerek, aki aggódik a gyermeke különböző félelmei miatt. Van, aki a vihartól, van, aki a kutyától, vagy lovaglástól fél, és persze sokan a sötéttől, egyedülléttől. Szeretnék ezeken segíteni, mert kényelmetlen, fura, vagy érthetetlen ezekkel együtt élni. Nekünk szülőknek dolgunk úgy átsegíteni a számukra félelmetes helyzeteken gyermekeinket, hogy egyre nagyobb biztonságban érezzék magukat. S ha félelmeik nem is múlnak el, megtanuljanak úrrá lenni rajtuk.
1. Nem érdemes erőszakoskodni, győzködni. A félelem sokszor teljesen irracionális, beszűkíti a tudatot, így semmire sem megyünk érvekkel. A mélyvíz pedig csak további sokkot okoz, és azt is kommunikálja, hogy mi szülők, nem törődünk az érzelmekkel, nem nyújtunk biztonságot.
2. Legyél türelmes. Nincs az a dolog, ami nem érne rá még egy évet. Jövőre is elkezdhet úszni, sőt, van, aki felnőtt korában tanul meg. Még mindig jobb mintha soha. Nem MOST KELL mindezt megcsinálnia, hanem majd a jövőben. Elég kicsi, de biztos lépésekben haladni.
3. Vedd komolyan a félelmet. Akármilyen nagy marhaságnak is tűnik, nagyon is valóság a gyerek számára, ezért nem szabad elbagatellizálni. Érzelmekkel ne vitatkozzunk. A legtöbbjük már attól elmúlik, ha egyszerűen csak figyelmesen meghallgatjuk a gyereket, és elfogadjuk, hogy most ezzel küzd.
4. Mutasd meg, hogy te teljes biztonságot nyújtasz. Sokszor ennyi elég: „Minden rendben lesz, itt vagyok, bízzál bennem, én vigyázok rád.” Bármilyen érvnél többet ér egy ölelés, simogatás, összebújás.
5. Közösen próbáljátok megoldani a problémát. A kontroll nagy úr, s ha hagyod, hogy Ő befolyásolja a helyzetet, máris enyhül a félelem. Mi az, ami biztonságot nyújtana? Jobb e, ha nyitva hagyjuk az ajtót este? Pontosan hány centire hagyjuk nyitva? Mi lenne, ha előbb csak megismerkednénk a lóval? Hol akarod először a lovat megsimogatni? Sokkal bátrabb lesz, ha úgy érzi, hogy dönthet, beleszólhat az események lefolyásába.
Mindenesetre a bátorság nem veleszületett. Csak a vakmerőség az. A bátorságot tanuljuk, kifejlesztjük, s le a kalappal érte minden kis lurkónak.
Pethő Orsolya, pszichológus
Ha nevelési gondjaid vannak, keress meg, segítek: www.kolyokszerviz.hu