Akinek van Instagram oldala, kisgyerekes anyuka és némiképp közel áll hozzá a mozgás, annak biztosan ne kell bemutatni Jucát (a 112 ezer követővel rendelkező activemumlife_offical Instagram profil tulajdonosát), aki a három tündéri kislányával egy kis testmozgásra hív bennünket a posztjaival.
Hiteles, sugárzó, egy olyan Anya, akit valóban szívesen követünk!
Olvassátok szeretettel a vele készített interjúnkat!
Mikor kezdtél el sportolni?
Már 7 éves korom óta meghatározta egész életemet az aktív testmozgás. Kezdetben iskolai versenyeken vettem részt, majd 8 évesen kezdtem a versenysportot. Rövidpályás gyorskorcsolyázó lettem és egészen 15 éves koromig a sportág szerelmese voltam. Ezt követően kezdtem el 16 évesen versenyszerűen országúti kerékpározni és még az első munkahelyem is a
sport körül forgott. A testmozgás pedig a mai napig kulcsfontosságú az életemben.
Mit teszel azért, hogy kiegyensúlyozott Anya légy nap mint nap? Az vagy egyáltalán három pici mellet?
Az első várandósságom idején – mely nagy örömünkre ikervárandósság volt – sajnos mérsékelnem kellett a testmozgást. Janka és Alíz születését követően ismét aktívvá váltak mindennapjaim és ez segített a szülés utáni depresszió leküzdésében is. Azóta is minden nap igyekszem beiktatni az életünkbe a napi rutinok segítségével a testmozgást, ez segít színesebbé tenni a szürke hétköznapokat.
Mi a legnagyobb kihívás számodra az Anyaságban?
Nem tudnám egy szóval összefoglalni, szerintem egy Anya mindenben szeretne jó lenni a gyermekei számára. De talán a legnehezebb számomra az első pillanattól fogva, hogy mindegyik gyermek megfelelő mennyiségű figyelmet kapjon. Már az ikreknél is gondot okozott, hogy egyszerre csak egy babát tudtam a karjaimban tartani, háromnál meg még bonyolultabb a logisztika, pláne ha betegek és egyszerre van szükségük a figyelmemre.
Hogyan szeretsz relaxálni, kikapcsolni?
Amióta csak ismerem a férjem, mindig feltölt energiával ha mellette lehetek, és nincs szükségem semmi másra csak, hogy ott legyen. Olykor el tudunk menni este valahova csak kettesben, mikor a gyerekek már alszanak és valamelyik nagyszülő tudja óvni a gyerekek álmát. Ezek a percek igazán fontosak nekem.
Egészségesen étkeztek? Fejtsd ki egy kicsit bővebben, hogy ez számodra mit jelent?
A férjem remek szakács és élvezettel készít olyan ételeket, amiket egy átlagos háziasszony nagyon meg tud becsülni, és ennek köszönhetően nagyon odafigyel a megfelelő mennyiségű zöldség és gyümölcs bevitelére is. Párolva esszük a zöldségeket.
Mivel kezded a napot, vannak reggeli szokásaid? Hogy néz ki a reggelid, mit tartasz fontosnak a reggeli étkezés során, mi a kedvenc reggeli italod?
Szerencsés vagyok, hogy amióta Dorka, a legkisebb lányunk is elég nagy ahhoz, hogy önállóan egyen, a férjem, András készíti mindenkinek a reggelit, így van időm reggel magamhoz térni. Elkészíti a tejeskávémat és a reggelit, hogy könnyebben induljon a napunk. Ő azt én mentőangyalom 🙂 Utána elviszem a nagyokat az oviba és Dorkával otthon rendet rakunk és ellátjuk a szokásos ház körüli teendőket.
Általában azt esszük, amit a többség megszavaz. Egy ismerősünktől vásároljuk a mézet, van hogy mézeskenyér a reggeli, de házilag készítem a lekvárokat és azt is nagyon szeretjük. Tojásos reggelik sok zöldséggel és paradicsommal, vagy tonhalas kenőke, amit András készít, de nagyon sok ötlettel áll elő mindig, amit izgatottan fogadunk. A kedvenc italom a tejeskávé.
Hogy néz ki egy átlagos estéd?
A napi esti rutinunk a következőképpen néz ki – ez sok anyukát foglalkoztat 🙂 Dorka 9 hónapos kora óta alussza át az éjszakákat, 16 hónapos korában leválasztotta magát az anyatejről. Így azóta
18.00-kor közös vacsora van
18.30 Tusolás, pizsoma
19.00 Mese olvasás a nappaliban
19.30-45 fogmosás
20.00 bekisérjük őket a szobába, az előtérben még mindenki puszit ad a
másiknak, majd ezt követően András megy a nagyokhoz ciróka-marókázni én pedig Dorkához. Ezt követően kijövünk a szobákból és mindenki magától merül álomba. Reggel 7.00-ig pedig csend van 🙂 Így mindig van egy kis időnk egymásra is Andrással.
Mikor és hogy robbantál be az Instagramra? Hogy jött az ötlet?
Az első várandósságom idején – mely nagy örömünkre ikervárandósság volt – sajnos mérsékelnem kellett a testmozgást. Janka és Alíz születését követően ismét aktívvá váltak mindennapjaim és ez segített a szülés utáni depresszió leküzdésében is.
A párom motivált, hogy a gyerekekkel töltött mindennapok “mókuskerék” jellegébe vigyek valami újat és újratervezzem a napirendünket. Tudtam, hogy olyan elfoglaltságot kell választanom, amit szeretek, az önértékelésemen is javíthat mindamellett, hogy az egészséges életmódra sarkallja az egész családot.
Létrehoztam 2016 márciusában egy saját felhasználói fiókot az Instagramon @activemumlife_official néven, amelyen keresztül a várandós és már gyermek(ek)kel otthon tartózkodó anyukáknak nyújtok inspirációkat.
Mára hivatásommá vált, hogy nőként, feleségként és háromgyermekes anyaként példát mutatva, ösztönözzem a követőimet arra, hogy a gyermekei mellett igenis sportoljon, akár babakocsival, akár hordozóval vagy minden eszköz nélkül, kreatívan.
Szerinted miért követnek ennyien? Szerintem a hitelesség és a jó kisugárzás miatt, de kíváncsi vagyok, hogy te hogy gondolod?
Nagyon kedves vagy, örülök, hogy te is így gondolod. A visszajelzések alapján mások is ugyanezt vélik rólam. Nagyon gondosan ügyelek arra, hogy olyan maradjak, amilyen mindig is voltam. Segítőkész vagyok, minden levelet egyesével jómagam válaszolok meg, vannak elmentetett „sablon” válaszok, amik egy-egy kérdésre minden helyzetben ugyanazok, de minden megkeresés más, így jelen esetben is teljesen egyediek a válaszok. Szeretek segíteni másoknak, boldogsággal tölt el a mai napig minden egyes támogató levél, üzenet. Ugyan mára munkám is egyben a hobbim és igyekszem megtartani az
egyensúlyt, éppen ezért csak olyan jellegű együttműködéseket vállalok, amikkel teljes mértékben tudok azonosulni. Vagyis nem csábulok el a pénz kedvéért és reklámozok olyan terméket, amit amúgy soha nem vennék meg vagy nem próbálnék ki még ha fizetnek is érte. Nagyon fontosnak tartom ezt a mai világban.
Van olyan helyzet, hogy elmegy a kedved az egésztől? Ilyenkor mi szokott átlendíteni a holtponton? Milyen okok szokták ezt kiváltani? Gondolok itt pl. negatív kommentekre vagy csak motiválatlanságra.
Vannak nehezebb napok mindenki életében. Mivel azért hoztam létre a fiókomat, hogy másoknak segíteni tudjak az ötleteimmel vagy tapasztalataimmal ezért nagyon le tud hangolni a közösségi oldalak rossz algoritmusa, amely gátolja azt hogy minél több sorstárshoz el tudjam juttatni a „mentőövet”, ami az egész napjukat meghatározhatja. A negatív
kommentek a mai napig zavarnak és szerintem minden jóérzésű embert bánt a negatív kritika, pláne akkor, ha a segítő jelleggel tevékenykedik, karitatívan. Mostanra jobban kezelem és szerencsémre egyre kevesebb is a rosszmájú megjegyzés is, de azért akadnak „jóakarók”, akárcsak a virtuális világon kívül, de egyre edzettebbnek érzem magam 😀
Egy videót mennyi idő összerakni? Erről is mesélj kicsit bővebben kérlek!
Mostanra részmunkaidős a hobbim, vagyis naponta legalább 3 órát igényel, amivel nincs is gond, mert nagyon szívesen csinálom a videószerkesztést is ami körülbelül 1-2 óra. A felvételek elkészítését nem is számoltam még bele, mert akkor csak felállítom az állványt, beleteszem a telefont és felveszem amit éppen csinálunk. Van hogy otthoni melegítőben,
többnyire pedig a termékszponzoraink által felkínált egyen szettekben. Amikért végtelenül hálás vagyok ugyanis otthon gyorsabban kopik az ember ruhája 😀 Nem kell bemutatnom szerintem, mennyi melegítőmnek kopott ki a térde az elmúlt 4 évben. Szóval ha mindent összevetek akkor akár napi 5 óra is lehet a hobbimra fordított idő.
Férjed mennyire segít, mennyire partner ebben?
A férjem mindenben támogat, amióta csak ismerem. A legjobb társ, partner a Földön, az biztos. Ha kell felkisér Budapestre, amikor szereplésünk van, videóz és fényképez, de ennél sokkal többet is tesz.
Milyen visszajelzéseid voltak már, amiből tudod, hogy jó pár anyukát motiválsz?
Nagyon hálás vagyok minden egyes támogató üzenetért, hogy tudjam megéri csinálni ilyen formában. Magamnak tudom milyen fontos a testmozgás, hogy multifunkcionális maradjak minden helyzetben, ezért is kaptam meg a nemzetközi követőimtől a #multitaskingqueen titulust ami nagyon megtisztelő.
Ezúton is szeretném megköszönni a sok üzenetet, amiben az anyukák hálásan köszönik meg a munkánkat, hogy nap mint nap újabb ötletekkel látjuk el őket, hogyan lehetnek fittebbek gyermekeik mellett, hogyan vehetik igénybe az egyszerű, a hétköznapi életben is használt eszközöket egy-egy átmozgatáshoz. És amire nagyon büszke vagyok, hogy több Apukától
kaptam üzenetek, hogy akkor kezdték el a tornagyakorlataimat végezni, amikor nekik kellett otthon maradni a gyermekeikkel, mert a szülést követően az édesanya. munkába állt, mert jobban keresnek mint a férjeik. Így DIÉTA NÉLKÜL nekivágtak a gyakorlataink segítségével a „fogyókúrának” és 150kilóról egy év alatt, otthonról sikerült 89 kilóra lefogyni. Ez az igazi elismerés és könnyekig meg tud hatni ha látom, hogy hasznos vagyok.
Amikor feltörték egy hónappal ezelőtt az insta fiókomat, sokan kerestek meg a facebookon, hogy mennyire megviseli őket, mi lesz velem, hogyan fogok tudni segíteni nekik, hogy könnyebbnek lássák az anyaságot… sikerült vissza szerezni az oldalt pár nappal később és azóta is rengeteg támogatást kapok a BARÁTAINKTÓL.
Köszönöm nektek, hogy vagytok nekem, hogy lettek barátaim még ha a távolság nagy is. Igyekszem, hogy mindig itt legyünk nektek, mert ez nem csak egy Influencer – követői kapcsolat, hanem a legtöbb esetben barátság.