Péntekenként naivan elhatározom, hogy a hétvégét majd egy jó kis alvással indítom. Persze szombat reggel hétkor felriadok arra, hogy valahol a házban, jó tíz méterre tőlem a kisfiam hangtalanul surran…
Soltész Vera
-
-
Ölelnek akkor is, ha karba tesszük a kezünket. Még tudják, mi a nyitottság és a feltételekhez nem kötött szeretet. Nincs örihari meg 5 percnél tovább tartó „nemszólokhozzád”. Minden pillanatot teljes…
-
Ez a mondat sokunk szájából elhangozhatott az elmúlt időszakban. A megszokottnál több, otthonunkban, együtt töltött idő nem mindig könnyíti meg a dolgunkat. Mikor már úgy érezzük, belefáradtunk, nincs segítségünk sem,…
-
Lehet a gyerekeket kizárólag felnőtt szemlélettel nevelni? Nem lehetne még az elvárások előtt megmutatni az összefüggéseket, negatív jelzők helyett pedig máshogyan lekötni a figyelmüket, olyan nyertes helyzetbe hozva őket, ahol…
-
Elég nagy korkülönbség van a gyermekeink között, így nehéz olyan mesét vagy filmet találni, amelyet mindketten élveznek – olyat pedig még nehezebb, amit mind a négyen. Most azonban rátaláltunk egy…
-
Számtalan oka létezhet a feszült vagy félelmekkel teli állapotoknak, kiégésnek, megoldhatatlannak tűnő emberi konfliktusoknak, lelki válsághelyzeteknek, és a már fizikai szinten megjelenő betegségeknek. Mindezeket szülőként megélni még nyomasztóbb lehet annak…
-
A minap Nagyfiam, arcán kaján mosollyal, azt kérdezte, lennék-e újra fiatal.
-
Nyár. A hatalmas kert hívogat. Reggeltől napnyugtáig ott a helyem. Az öreg, de szívós körtefa alatt, árnyak és fények zizegésében bújkálok gyerekkori barátommal. Később a sárga hintán hangosan énekelve szállunk…
-
Mert néha az egyszerű pillanatok a nap fénypontjai. Szenzáció és csinnadratta nélkül. Tulajdonképpen leginkább azokból áll össze az élet. Mindig imádtam hazasétálni a fiúkkal.
-
A félelmek és tünetek káosza bizonytalanná tesz, rácsot von köréd. Körülnézni sem mersz a világodban, nemhogy bármibe belefogni. Minden elindulást küzdelem előz meg, különösen, ha olyan helyre kell menned, ahol…
- 1
- 2