Quantcast
Kezdőlap EgészségFejlesztés, nevelés, pszichológia Barátkozzon vagy kitűnő legyen?

Barátkozzon vagy kitűnő legyen?

Pöttyöslabda

Amikor a gyermekük iskolába megy, sokakat elfog az aggodalom, hogy tanuljon megfelelően, ne maradjon le a többiektől. Ez aztán odáig is elmehet, hogy a tanulás a barátkozás rovására megy: “kimehetsz a játszótérre a többiek közé, ha kész vagy a leckével!” Nos, ezzel rosszat is tehetünk.

“Olyan tempóban halad az olvasással, ahogy kell?”
“Tud úgy számolni, mint a többiek?”
“Érti már a kvantumfizikát?”

Természetesen fontos, hogy elsajátítsa már az iskolai évek elején is a gyermek, amit tanítanak neki az iskolában, ám a kutatások azt mutatják, hogy a társas képességek fejlesztése ebben az időszakban sokkal fontosabb – a felnőtt élet szempontjából is!

Hiába kitűnő a kisiskolás, hiába tud anyagilag minden tanulássegítő könyvet és különtanárt megfinanszírozni a szülő, a kutatások azt mutatják, hogy a társas képességek fejlesztése áll közvetlenebb kapcsolatban azzal, hogy páldául 25 évesen hogyan lesz majd a gyermek. Aki megtanulja a szükséges társas viselkedésformákat az iskola első éveiben, nagyobb eséllyel megy egyetemre, talál megfelelő munkát, és marad távol a bűncselekményektől a kutatás szerint.

A délután folyamán a gyakoroltatás helyett ezért inkább bátorítsd a gyerkőcöt, hogy töltsön minél több időt a barátaival.

Milyen társas készségeket fejlesztünk?

1. Hogyan játszunk jól a másikkal

A többiekkel közös játék során rengeteg olyan készséget fejleszt a gyermek, ami felnőtt élete során is hasznos lesz: “alkudozás”, tárgyalás, problémamegoldás, annak elfogadása, hogy egyszer te jössz, egyszer én, megosztás.

Ezek a legjobban a szabad játék során fejlődnek: persze a különóra, a szervezett csoportos foglalkozás is sok szempontból hasznos, de hagyni kell a gyerekeket, hogy minden irányítás nélkül, szabadon is játszanak egymással.

2. Problémamegoldás

Szülőként hajlamos vagy minden helyzetet megoldani a gyerek helyett: te gyorsabban meg tudod hozni a helyes döntést, így mindenkinek kényelmesebb, ha te pontos szabályokat adsz és kész döntéseket teszel a gyerek elé.

Csakhogy ezzel elveszed tőle a lehetőséget, hogy ő maga tanulja meg a helyzetek felismerésének, a megoldás kitalálásának a képességét. Márpedig erre szüksége lesz az élete során: ha most nem tanulja meg, később küzdelmesebb lesz neki szembenézni minden kihívással.

Igyekezz ezért minél több helyzetben hagyni, hogy maga tapasztalja meg a döntései következményét. Vond be a problémamegoldás folyamatába, kérdezd meg, ő mit csinálna. Hagyd, hogy kisebb dolgokban elbukjon, és kérdezd meg, miért nem működött az ő megoldása. Így képes lesz értékelni a saját döntéseit és belátni a hibáit.

3. Az érzések felismerése és megnevezése

Nagyon fontos társas készség életünk során a saját és a mások érzéseinek felismerése és azonosítása. Ez nem tudatos folyamat, ám ahhoz, hogy ösztönösen jól menjen, kisgyerekkorban meg kell tanulni. Ehhez a legjobb terepet a saját tapasztalat biztosítja: amikor a gyerekek együtt játszanak, rengeteg konfliktushelyzet alakul ki, ahol reagálniuk kell egymásra.

Segítheted ezt a folyamatot, ha az ilyen szituációk után elmesélteted vele, mi történt, vajon ki hogy érzett, és megpróbáljátok megfejteni, mi okozhatta ezt az érzést. Erre a mesék is alkalmasak: a történetek mozgatórugója mindig a konfliktus és az érzelmek, így van miről beszélni.

Egyes kutatások azt mutatják, hogy a túl sok képernyő előtt töltött idő befolyásolhatja, hogy a gyermek mennyire képes mások érzéseit felismerni.

4. Segítés

A közös játék során biztos kerül gyermeked olyan helyzetbe, amikor segít másokon, mégpedig önzetlenül, a szituációból adódóan. Ezeket mindig bátorítsd és dicsérd meg utána: így válik természetessé egy segítő jószándék a számára.

5. Önkontroll

Habár annak a képessége, hogy tudatosan korlátot szabjunk magunknak, hogy ne ugorjunk, amikor ösztönből tennénk csak a korai felnőttkorban alakul ki teljesen, mégis az ezt befolyásoló agyi fejlődés kisgyerekkorban a legnagyobb mértékű. Ezt a fejlődést pedig szintén a társas szituációk, a többi gyerekkel játékban együtt működés segíti a legnagyobb mértékben.

Amikor a játék során megtanulja, hogy gondolja végig a mozdulatát, mielőtt megteszi, mert jobb eredményeket ér el. Amikor menne szíve szerint a hintán azonnal újra, de ki kell várnia, amíg újra sorral kerül. Amikor nem ér a kidobás, ha nem a szabályok szerint dobta.

Ezekért nagyon fontos, hogy engedd a gyermeked minél több időt tölteni a kortársaival. Kisiskolás korában nem kell osztályelső legyen, ráadásul ha későn érő típus, akkor ezzel csak teljesen értelmetlen terheket teszel rá.

Forrás: mother.ly

Ez is tetszeni fog