Augusztus 29-én 9-től 14 óráig ismét teljes hajózár lesz a Dunán, hogy több száz úszó biztonsággal átszelhesse a folyót a Műegyetem rakpartnál. A Budapest Urban Games (BUG) keretében ötödször lesz lehetőségük a sportolni vágyó amatőröknek arra, hogy a város közepén tegyék meg a 460 méteres távot.
Idén négy különböző sportágban mérethetik meg magukat az utcalimpia résztvevői, a futás, a jóga és a street workout mellett a programban természetesen helyet kapott a klasszikus Duna-átúszás is. Tavaly ötszázan teljesítették az embert próbáló fél kilométert. Az úszók biztonsága érdekében augusztus 29-én a Dunán teljes hajózár lép életbe a folyó belvárosi szakaszán, a Rákóczi és az Árpád híd között a mentőhajókon és a rendőrség hajóin kívül más hajó nem hagyhatja el a kikötőt.
Újhelyi Botond, a szám 2017-es bajnoka, a program vezetője szerint egy jó kondiban lévő, úszni magabiztosan tudó embernek nem okozhat gondot a táv teljesítése, azonban érdemes mentális szempontból is felkészülni a próbatételre. „Az első meglepetés akkor éri az embert, amikor a parton szembesül vele, hogy ez bizony a Duna. Évente néhány órán keresztül van arra lehetőség, hogy az ember átússza a folyót a belvárosban, ez mindenki számára különleges élmény. A parttól 50-100 méterre jön a következő meglepetés, ekkor nagyon erőssé válik a sodrás, itt igazán érezni a természet erejét. A táv nem túl hosszú, de fontos, hogy ne essünk pánikba” – magyarázta Újhelyi Botond.
A szakértő azt tanácsolja az úszóknak, hogy nézzenek ki egy tájékozódási pontot a túloldalon és ahhoz viszonyítsák a helyzetüket, hiszen könnyű elsodródni.
Az eseményt a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat biztosítja, azokat az úszókat, akik elfáradnak, másodperceken belül kiemelik a vízből. Az úszófolyosót a szakértők a Duna egyik legbiztonságosabb szakaszának tartják, mert itt kevés az örvény. „Tavaly egyetlen mentésre sem volt szükség, azoknak nyújtottunk segítséget, akik nem bírták erővel, vagy lesodródtak a pályáról. Összesen tíz hajó lesz a pár száz méteres távon az úszók közelében, a fedélzetükön szakképzett vízimentőkkel, búvárokkal. A startnál is ugrásra készen áll majd egy kolléga, ha valaki rögtön a vízbe érkezést követően megijedne” – mondta Balázs László, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat szolgálatvezetője.
A Budapest Urban Games célja a városi sportközösségek összekovácsolása, hiszen Budapest a sportok fővárosa is. Az eseményekre a jelentkezés ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. A Duna-átúszáshoz szükség van egy hónapnál nem régebbi orvosi igazolásra is.
Regisztrálni a BUG honlapján lehet!