Quantcast
Kezdőlap Fittanya Regenerálódás a nappaliban, 6. hét – Gyerünk, anyukám tornanapló

Regenerálódás a nappaliban, 6. hét – Gyerünk, anyukám tornanapló

Héda Veronika

Elérkezett a Szülés Utáni Regeneráló Program hatodik hete. A kezdeti izgalmak már rég lecsillapodtak, átestem a mélyponton is: az érzelmi ingadozások után végre beállt a rutin. Ennyi idő kellett nekem hogy testileg-lelkileg elfogadjam az új szokást, és tudatosítsam magamban, hogy a tornázás immár az életem része. Öt hét kellett, hogy megszokjam a rendszert és ne keressek állandóan kifogásokat (pl. nincs időm a gyerekek mellett / fáradt vagyok / most mással tölteném a kis szabadidőmet) és ne lázadjak az aktuális edzés ellen (mondván: a pilates túl nyugis, a formatorna túl pörgős, a jóga meg hétvégére esik).

 

Azt mondják, minden fejben dől el – egyetértek, nekem tényleg fejben volt a legnehezebb átkapcsolni. A testemet ugyanis réges-rég meggyőzték a Gyerünk, anyukám edzői arról, hogy ez a program jót tesz neki: már az első héttől tapasztaltam, hogy egyre jobban érzem magam a bőrömben és nem vonszolom magam úgy, mint akin átment az úthenger. Sőt, észrevettem, hogy ha épp nem félálomban, éjszaka tornázom, akkor az edzéseket követően vidámabb, energikusabb, türelmesebb vagyok. (Néha még az éjszakai tornák után is, de ezt inkább nem ajánlom kipróbálni…) Tehát minden észérv a rendszeres testmozgás mellett szólt – mégis nehezen vettem rá magam, hogy megcsináljam az aktuális edzést. Valami mindig hiányzott a tökéletes alkalomhoz, és csak görgettem magam előtt a feladatot. Mert abszolút feladatnak, sőt egy erőmön felüli kihívásnak éreztem a tornázást, amit csak nagy küzdelmek árán tudtam teljesíteni.

 

A hatodik hétre azonban valami megváltozott: természetessé vált a dolog. Már nem kellett reggeltől arra készülnöm fejben, hogy a nap folyamán majd valamikor elővegyem a tornaszőnyeget. Már nem éreztem úgy, hogy egymillió halaszthatatlan teendőm van a torna előtt. A hatodik héttől már nem akartam halogatni az edzést, már nem akartam helyette teregetni, se rendet rakni, se Bogyó és Babócát olvasni Kistesónak. Egyszerűen eljutottam odáig, hogy kifejezetten vágytam a mozgásra, és a tökéletes időpontkeresés helyett csak elindítottam a videót és elkezdtem bemelegíteni. Lehet, hogy tíz perc után le kellett állítanom, mert Öcsi nyűglődni kezdett, vagy Kistesó a lábam elé borított két pakli kártyát, de a kényszerszünet után visszakapcsoltam és folytattam az edzést. Elengedtem azt az elvárásomat, hogy teljes nyugalomban, csendben, rendezett környezetben végig tudjam csinálni a 30 perces órákat, és rájöttem, hogy a semminél a megszakított edzés is jobb: csináltam, amikor és ahogy tudtam.

 

Az, hogy az elmúlt hetekben felnőttem a rendszeres tornázáshoz, köszönhető egyrészt a saját belső fejlődésemnek, kitartásomnak. Másrészt pedig a Gyerünk, anyukám közösségnek, mert teljesen egyedül biztos nem jutottam volna el idáig. A zárt Facebook csoportról már meséltem, ahova mindenki, aki ugyanakkor kezdte a programot, kiírhatta aktuális búját-baját vagy épp sikerélményét, amire a sorstársak mindig rövid időn belül szép számmal reagáltak és biztatták vagy megdicsérték az illetőt, az edzők pedig lelkiismeretesen válaszolgattak a szakmai kérdésekre. De ez még nem minden! A virtuális közösségépítés ugyanis még egy szinten megjelenik a Gyerünk, anyukám felhasználói között: az egész program során csapatverseny zajlik. A januárban benevező „versenyzőket” véletlenszerűen csapatokba osztották, és a csapatok pontszám alapján versenyeznek egymással. Pontot pedig minden egyes elvégzett edzés után lehet kapni. Tehát ha én kihagyok egy tornát, akkor nem csak az én regenerálódásom halad lassabban, de a csapatom is lemarad a többihez képest, mert nem szereztem pontot se nekik, se magamnak. A weboldalon egy külön menüpont alatt lehet követni a csapatok rangsorát a pontszámaikkal együtt, és ha azt látja a mindenre elszánt versenyző, hogy nem sok hiányzik az előzéshez, akkor a csapata (és persze a saját fittsége) érdekében egy kicsit jobban összeszedi magát és valamelyik edzésből duplázik. Vagy ha nem is duplázik, de legalább mégis megcsinálja azt az edzést, amit eredetileg kihagyni tervezett.

A ranglistán kívül hozzáférést kaptunk még a csapattársaink adatlapjához: láthatjuk például, hogy kinek hány gyereke van és milyen paraméterekkel kezdett bele a programba (ha kitöltött minden infót magáról). De ami számomra igazi motivációval bír, az a csapatunk aktivitásának heti nézete: egy táblázatban követhetjük, ki melyik nap tornázott. Én ennek a táblázatnak köszönhetően döbbentem rá, hogy léteznek anyák, akik még csak nem is egy messzi galaxisban, hanem ugyanebben az országban élnek, ráadásul hozzám hasonlóan otthon vannak a gyerekkel, viszont velem ellentétben minden nap edzenek. Értitek, érzitek? Minden nap! Én a program indulásakor meg voltam róla győződve, hogy ha heti három online edzést kapunk, akkor heti háromszor kell tornázni, és ezt is tűztem ki magamnak célul. Az magamtól eszembe se jutott, hogy az edzéseket ismételni is lehet… Azaz ha hétfő hajnaltól kedd éjfélig elérhető a pilates, akkor az nem csak azt jelentheti, hogy ezen a 48 órán belül kell teljesítenünk (ahogy én azt automatikusan értelmeztem), hanem azt is jelentheti, hogy a hétfőn elvégzett pilates órát kedden lehet ismételni, a mozdulatokat tökéletesíteni, az instrukciók helyett egy fokkal jobban saját magunkra figyelni…

 

Jól hangzik, ugye? Csak élni kéne a tálcán kínált lehetőséggel. Persze egyszer-egyszer velem is megesett, hogy dupláztam, ha katasztrofálisan vagy túl gyakori megszakításokkal nyomtam le az aktuális edzést… De hogy mindig mindenből ismételjek, ahhoz tényleg brutális elszántság kell! Ha a csapatomból Ritának, a szintén háromgyerekes anyának ez majdnem mindig sikerül már hat hete, hátha egyszer egy hétig nekem is sikerül…

Fejlemények hamarosan a következő beszámolómban!

A Szülés Utáni Regeneráló Programról és arról, hogy miért vágtam bele, IDE kattintva olvashattok!

A tornanapló előző részeit itt találjátok.

 

Héda Veronika

Gyerekekkel Csavargó

Ez is tetszeni fog