Quantcast
Kezdőlap KedvencekKedvenc helyek Szülinapozás a Rám-szakadéknál márciusban

Szülinapozás a Rám-szakadéknál márciusban

Spuriga Dóra

A kisfiam, amikor előállt az ötletével, hogy a március elején tartandó 9 éves szülinapját a Rám-szakadékban szeretné megtartani, akkor az egyik szemem sírt, a másik nevetett.

Az egyik szemem nevetett, mert ezek szerint ér valamit az, hogy ahogy tehetjük, és olyan az időjárás, akkor rendszeresen túrázunk a gyerekeinkkel, tanítjuk nekik, hogy az erdőben miként kell viselkedni, szívjuk magunkba azt a sok energiát, friss levegőt, amit a természet és az erdő ad. Együtt tanuljuk a fákat, leveleket, rügyeket, már olyan vezetett túrán is voltunk, ami kimondottan a rügykóstolásról szólt.

9 éves, és nem azon járnak a gondolatai, hogy valami plázában lézerharcozzon a barátaival, hanem, hogy megmutassa nekik a kedven túraútvonalát.

A másik szemem pedig sírt, mert elképzeltem, hogy milyen brutális sár lesz, hiszen még csak most jön a tavasz, és hogy én ezt hogy fogom beadagolni a szülőknek?! J

Megírtam a meghívót, amit azzal kezdtem, hogy valószínűleg a meghívót olvasva az első sorok után sokkot fognak kapni, de egy nagyon kalandos, izgalmakkal teli túrára invitáljuk őket. Részleteztem a szükséges kellékeket (pl. szemeteszsák a saras ruháknak, meg persze vátóruha/cipő, stb.), és persze az ajándékozás részleteit is! Már több cikkben írtam arról, hogy nálunk az egész csapattól egy darab ajándékot kapnak a gyerekek, és ez remekül bevált, plusz aki szeretne rajzolhat, írhat az ünnepeltnek, ezeket pedig mindig lefűzöm neki, maradandó élmény lesz a jövőben.

Végül, több mint ötvenen túráztunk a szikrázó napsütésben végig a 9km-es Rám-szakadék túrát. Egyik gyerek sem járt még ott a meghívottak közül, a szülőknek pedig visszatértek a gyerekkori emlékeik.

A kirándulás végén Dömösnél egy kandallós büfében már várt ránk 100 db finom, friss palacsinta, mert a fiamnak ez is a kívánságai közé tartozott, hogy nem szeretné, ha torta lenni, helyette palacsintapartit szeretne.

Mindenki elfáradt, ugyanakkor feltöltődött, és hétfőn az iskolában a fél osztály erről beszélt, hogy milyen volt, amikor a létrákon másztunk fel, és amikor a láncokon húztuk fel magunkat!

Szóval, mint látjátok hideg időben is lehet szabadtéri szülinapban gondolkodni, és olyan élményt adtok vele a gyerekeknek, hogy azt egy jó darabig nem fogják elfelejteni.

A túra részleteit ITT olvashatjátok!

Ez is tetszeni fog