Tudtad, hogy az otthonunk egyben az egyik legnagyobb veszélyforrás is, amikor vegyi anyagokról van szó? A rengeteg fertőtlenítő, a baktériumölő tisztítószerek, az illatosítók, a mosogatószerek mind olyan anyagokat tartalmazhatnak, amelyekkel…
tudatos szülő
-
-
Nem vagyok a más népektől adaptált jeles napok őszinte rajongója, de ahogy telnek az évek, egyre jobban elfogadom, hogy beépülnek a szokásaink közé. Valentin napon romantikus vacsorázni remek alkalom arra,…
-
Minden tini kezében ott van reggel, ebéd után és este is. Hemzseg a dobozaiktól minden pad 10 méteres körzete. Nem hiányozhat a bulikról és már egészen olcsón is kapható. A…
-
Néhány napja Dóri, a főszerkesztő felvetette, hogy írjak egy cikket a Sportkontroll által Facebookon publikált képpel kapcsolatban.
-
Mindig is tudtam, hogy a gyerekek sokkal nagyobb hatalommal bírnak, mint azt a felnőttek általában gondolják. Amikor én voltam kicsi, még nem értettem, hogy ha összefogunk, köveket mozgathatunk meg. Amióta…
-
Amikor természetes mosószereket használunk, gyakran érezhetjük úgy, hogy a ruháink nem elég illatosak, kicsit durvább a tapintásuk, vagy a foltokat nem sikerült rendesen eltávolítani. Nem kell izgulnunk emiatt, mert szerencsére…
-
Örömhír, hogy megjelent a Burger King Rebel Whopper szendvicse, ami húsmentesen nyújtja ugyanazt az élvezetet, mint húspogácsás elődjei. Természetesen azonnal megjelentek a károgók, hogy hús nélkül ez nem is igazi…
-
Amióta anya vagyok, az idő valami furcsa csoda folytán felturbózva telik. Az egyik pillanatban még egy négykilós csomagocskát igyekeztem életben tartani, most pedig már veszekszem vele, hogy összepakolja a játékait-…
-
Nem szeretnéd, ha idén is csak a játékkupac lenne egyre hatalmasabb karácsonykor? Ajándékozz élményt a gyermekednek! Adunk néhány ötletet, hátha találsz köztük olyat, amire még nem gondoltál. Hiszen mennyivel maradandóbb…
-
A mérgező anyagok egy része (egy jelentős része) a bőrünkön át kerül a szervezetünkbe. Biztosan hallottad már, miszerint egy arckrémet talán jobb megenni, mint a bőrünkre kenni, mert úgy kevesebb…