Egyáltalán nem ritka a húgyúti fertőzés, a felnőtt nők 40-50%-a találkozik a tünetekkel legalább egyszer, 20-30%-uknál pedig meg is ismétlődik. Ezért is fontos, hogy minél többet tudjunk a megelőzés lehetőségeiről.
Egészség
-
-
Fejlesztés, nevelés, pszichológia
Így neveld a gyermekedet – 5 hiba, amit minden szülő elkövet egyszer
A gyereknevelés olyan szakma, amelyben minden szülő betanított munkás lesz előbb-utóbb, és rengeteg „szaki” okoskodását, jótanácsát, erőszakos beavatkozását kell kiállnia, mire kitanulja a saját fortélyait. És bizony van néhány alapvető…
-
Nemrég elkezdődött az iskola és az óvoda, de vajon mindenki felkészült a következő hónapokra? Sokan nem gondolunk bele, de a rövidlátás már minden harmadik embert érint a közvetlen környezetünkben, és…
-
-
Bár az anyukák szeretnek egymásra licitálni, versengeni, azt hiszem, kijelenthetjük, hogy a legnagyobb győztes a testünk és a leleményességünk.
-
Tele vagyunk sztereotípiákkal, hogy milyen egy jó anya, ahogy egyesek mondják: „ősanya”, ennek ki felel meg, ki nem… Amikor egy nő unatkozik a babája mellett, amikor nem bírja a fogzó…
-
Idén nagy lépést tettem, és nekivágtam az otthoni, szabadúszó létformának. Rögtön mélyvízben találtam magam, hisz amint beérkezett az első munkám, megkezdődött a nyári szünet. Ironikus. Nos, az vigasztal, hogy ha…
-
„Furcsán” viselkedik a gyerek? Hevesen reagál a zajokra, fényekre, nem eszik meg bizonyos ételeket, dührohamot kap néhány ruhadarabtól? Szenzoros érzékenységgel élni nem könnyű, sem a gyereknek, sem a szülőnek. A…
-
A haj és szemszínen kívül a szülők sajnos sok betegséget is átörökítenek gyermekeikre. Lássuk, melyek a leggyakoribbak!
-
Közeledik a vakáció, a nyári táborok időszaka, egyre több időt töltünk a természetben. Ez az időszak a kullancsszezon csúcsidőszaka is, ezekben a hetekben a legaktívabbak a vérszívók. 5 olyan tévhitet…
-
Nemrég zajlott le köztem és az ételt szállító futárlány között ez a párbeszéd. Természetesen az „előzőn” az utolsó várandósságomat értettem. Nem mondom, hogy jól esett, hiszen 15 hónappal ezelőtt született…