Egyik nap játszás közben az óvodáskorú fiam mondta nekem, hogy a királylányos játékkal játsszak én, mert az lányos. Aztán azt követő napon meg a rózsaszín zsírkrétát adta nekem, mert az…
Egészség
-
-
Számtalan oka létezhet a feszült vagy félelmekkel teli állapotoknak, kiégésnek, megoldhatatlannak tűnő emberi konfliktusoknak, lelki válsághelyzeteknek, és a már fizikai szinten megjelenő betegségeknek. Mindezeket szülőként megélni még nyomasztóbb lehet annak…
-
A minap Nagyfiam, arcán kaján mosollyal, azt kérdezte, lennék-e újra fiatal.
-
-
Szülés után a testi regenerálódás, a kialvatlanság, az anyuka hormonális változásai, a kezdeti nehézségek okozta stressz hatására a szülők közötti intimitás egy időre visszaszorul. A testi változások, mint a női…
-
A baba első mozdulatait nagyjából a kilencedik hét környékén teszi meg. Ezt még természetesen nem érzed, de az ultrahang-felvételeken már jól kivehető a mozgás. Az első, kismama által is érezhető…
-
Csakis te szabályozod a légkondit, hangosan beszélhetsz magadban és addig alszol szombaton, ameddig csak akarsz. Néhány példa, amiket magányos farkasok említettek első helyen, amikor arról kérdezték őket, milyen előnyei vannak…
-
Elméletileg bármilyen pozícióban teherbe eshetsz, ám van néhány olyan póz, ami ennek jócskán megnövelheti az esélyét. Mutatjuk, mely pózokban a legkönnyebb teherbe esni a nőgyógyász szerint.
-
A félelmek és tünetek káosza bizonytalanná tesz, rácsot von köréd. Körülnézni sem mersz a világodban, nemhogy bármibe belefogni. Minden elindulást küzdelem előz meg, különösen, ha olyan helyre kell menned, ahol…
-
Fejlesztés, nevelés, pszichológia
7 ok, miért ne kényszerítsd a gyerekedet arra, hogy bárkit megöleljen – még családtagot se!!
Nincs igazán kedve hozzá, mert a Gizi néni mindig olyan hangosan szuszog, János bácsi pedig majd kiszorítja belőle a szuszt is; mégis megteszi. Megöleli őket. Csak hogy „jó kisfiú” legyen,…
-
Vágtál már a sarokba játékautót? Azonosítottad már magad egy rakás szerencsétlenségként? Nem mindig ölelésre emelted a karod? Sírtál már gyereknapon a fürdőszobába zárkózva? Akkor ezt az írást most Neked ajándékozom.
