Fárasztóak a hétköznapok, minket leterhel a munka, a gyerekeket az iskola, óvoda, különórák. A házimunkákkal is rendre megcsúszunk, hétvégére marad a bevásárlás, a 3-4 adag mosás, a takarítás, és főzni is jó lenne… A hét közbeni folytonos rohanás, ébresztőórára kelés után jólesik hétvégén sokáig lustálkodni reggel, pizsamában tenni-venni délelőtt.
Nagy a család, szinte minden hétvégére jut valami családi program is. A gyerekek sokszor már szombat reggel azzal indítanak, hogy „ugye, ma nem megyünk sehova?!”. Nehéz velük vitatkozni, mikor mi is legszívesebben láblógatós kedvünkben lopnánk a napot, vagy a házimunka elmaradást szeretnénk behozni, de aztán jönnek ezek a szép napsütéses délelőttök. Február végén pedig már úgy szomjazzuk az napsugarakat, mint szoptató anyukák egy jó pohár bort.
Ekkor jön az újratervezés, a mosás-takarítás ráér sötétedés után is, ha pedig egy olcsóbb helyen megebédelünk, a bevásárlás és a főzés is várhat, rengeteg időt nyerünk. Így mégis kimozdulunk, és sose bánjuk meg, ha a pizsamát kirándulós ruhára váltjuk, és töltekezünk kicsit a természetben. Az energiabomba gyerekek is csak ideig-óráig élvezik az otthoni semmittevést, a lusta délelőttök rendszerint estére bosszulják meg magukat, és elalvás előtt kezdődik a lakásban fel-alá kergetőzés, ágyon ugrálás, ha napközben nem mozogják ki magukat. A közös természetjárás pedig olyan élményt ad, amire még sokáig jó érzéssel gondolunk vissza. Az, hogy nincs ebéd, a család minden tagjának erős motiváció volt a felöltözésre és útra kelésre, így egy hangulatos vendéglő felé vettük az irányt, hogy először kalóriákkal töltekezzünk, és csak utána D vitaminnal. Pomázon élünk, így könnyű dolgunk van, már 5-10 perc autózással elérhetjük az érintetlen természetet. Dobogókő felé indultunk, ahol persze hétvégén még a parkolás is kihívást jelent, az éttermek dugig, és a kirándulás se olyan hangulatos, ha lépten-nyomon turistákba ütközünk.
Ezért Pilisszentkereszten álltunk meg, és mint kiderült, itt is találtunk eddig felfedezetlen, látványos kirándulóhelyet.
Ebéd után, teli hassal azt is mérlegelnünk kellett, hogy sem a gyerekek, sem mi nem fogunk tudni hegyet mászni, és hosszú kilométereket róni. Az úti célt mindig úgy választjuk ki, hogy az aktuális fittségi szintünket, és a gyerekek terhelhetőségét figyelembe vesszük, különben jó élményből könnyen nyafogás lesz, gyereket nyakban cipelés, és rossz szájíz. Ezt megtanultuk, hogy míg gyerek nélkül ki lehet tűzni nagy távokat, választhatunk nehéz terepeket, kereshetjük a kihívást, addig gyerekekkel nem feltétlen a komfortzónán kívül várnak a nagy kalandok, a könnyed séták alkalmával is átélhetjük a természetjárás minden örömét.
Arra is figyelünk, hogy a gyerekekkel kirándulás ne A-ból B-be történjen, mert a célt elérve még valahogy vissza is kell jönni, ami már sokszor erőltetett menet, ezért A-ból A-ig tervezünk, hiszen a túl fáradt gyerek éppoly nyűgös, mint a mozgáshiányos.
Pilisszentkereszten találtuk ezt a szép rétet, kilátással a hegyekre, ahol a csendet is csak a madárcsicsergés – és a mi két fiunk – törte meg. Ahogy sétáltunk, a technikát előhívva talált rá férjem a ciszterci apátság romjaira, így ez egy spontán meglepetés volt, nem is tudtuk, hogy itt egy közel 1000 éves kolostor maradványaiba botlunk. Bár az épületből nem sok maradt, de van azért annak varázsa, mikor ilyen régi, faragott kőpillérek darabjait csodálhatjuk.
A gyerekek persze a kőfalról ugrálást értékelték jobban.
Innen még egy szép túra lett volna a Boldog Özséb-kilátó, de ez majd a következő kirándulásunk úti célja lesz, egy kevésbé lusta hétvégi napon, ebéd előtt, hideg élelemmel felszerelkezve.
Pilisszentkereszten egy cukrászdába betérve zártuk a programot, ahol sok finom paleo süti, ország tortája – választék, és egyéb nyalánkság található.
A történet tanulsága nem az, hogy milyen jól elfáradtak így a gyerekek a nap végére, hanem hogy a nem előre megtervezett program, a nem felkapott helyeket célzó, idő- és költséghatékony kis kirándulások is mennyire élménydúsak lehetnek.
És hogy megúsztuk-e a gyerekek esti rohangálását, kanapén ugrálását? Nem, sajnos. Ennek ellenére a fiúk úgy dőltek be az ágyba, hogy még a jó éjt puszit se várták meg az álomba szenderüléssel.
Vasárnap aztán újra kezdődött a dilemma: az otthon nyugalmát, vagy a kimozdulás élményét válasszuk?