Minden alkalommal, amikor külföldre megyünk nyaralni (azért ez mondjuk négyévente egyszer van), nagyon nehezen akarok elindulni. Most, hogy kisgyerekünk van, még nehezebben.
Utálok annyi mindent összepakolni és egy személyben felelni mindenért a strandjátékoktól kezdve a ruhákon át a naptejig és lázcsillapító kúpokig. Amikor hatvanhárom táskába összepakoltam mindent, ami szükséges LEHET (és végighallgattam, hogy „minekennyicucc” és hogy „hogylehetilyenrosszulpakolni”), a férjem behajtogatta a cókmókot a kocsiba és végre útnak indultunk, gombóc volt a torkomban: vajon mi maradt otthon?
Az idén különösen kitettem magamért, hiszen egy öt hétig húzódó tüdőgyulladás után nem kockáztathattam: az orrszívót és ezzel együtt a porszívónkat is bepakoltuk cseppnyi autónkba. Igazi amazonnak éreztem magam, akivel semmilyen természeti csapás nem packázhat. És igazam is lett: jöhetett benőtt köröm, pók- és szúnyogcsípés, megfázás vagy allergia – mindenre volt nálunk valami. Azonban a nyaralás minden nyűgjével és nehézségével együtt mindig jól érezzük magunkat, és hazaérve elégedettséggel tölt el az érzés, hogy…
… azért nem is annyira rossz az angolom. Tudok becsekkolni, kicsekkolni, vásárolni, étteremben rendelni, és ha kell, akkor könnyen kérek útbaigazítást is. Örömmel tölt el, hogy bár évek óta nem használom, még mindig aktív az angol nyelvtudásom. Megértenek és én is könnyen megértem, ha beszélnek hozzám – már ez önmagában egy önbizalomfröccs.
… a nőt nem a narancsbőr teszi, illetve szinte minden nő, és lány (sőt! még néhány kisbaba is!) narancsbőrös. Itthon sokan nem bikinalsóban vagy fenékvillantós shortban császkálnak a városban, de a tengerparton vagy a strandon akarva és akaratlanul is mindenki kiteszi amije van. Természetesen vannak makulátlan bőrű nők minden korosztályból – ők vagy szerencsés genetikájuk, vagy igen eltökélt életvitelük miatt néznek ki úgy ahogy. Irigykedni fölösleges, maximum elismerő pillantásokat küldök feléjük, és mondom magamnak, hogy egyszer még én is… Aztán nyugodtan napozok tovább, itthon pedig ezerszer bátrabban bújok rövidnadrágba, és cseppet sem érdekel már mások véleménye, hiszen láttam amit láttam… Hagyjuk már a mesét habbal.
… bár szeretjük szidni a magyarokat, bármennyire is hihetetlen, nálunk TÉNYLEG vendégszeretőek az emberek, segítőkészek és sokat mosolyognak. A sokszor szidalmazott közlekedési morál és az előszeretettel szajkózott „senki nem figyel senkire” is új értelmet nyerhet egy-egy déli országban tett látogatás után. Soha nem gondoltam volna, de hálával idéztem fel az itthoniakat kedvességük, figyelmességük okán, amiért általában nem akarnak halálra gázolni egy zebrán való átkelési kísérlet folyamán, vagy amiért nem löknek fel, ha kisgyerekkel vásárolok, esetleg nem akarnak 3000 Ft-tal, vagy egy csupasz croissant-tal lehúzni akármerre járok. Amióta újra itthon vagyunk, sokkal jobban megbecsülöm a honfitársaimat.
… a gyerekemmel sokkal több és hosszabb programra is elmehetek, mint hittem. Fantasztikusan veszi az akadályokat, nagyon érdeklődő, és ha igazán fáradt, akkor hamar elalszik például a babakocsiban. Viszont rettentően élvezi a világot és jó érzés minden megmutatni neki. Így esett, hogy – bár nem is reméltem – az idén is belefért 1-2 városnézés is a programba a pancsolás mellé. Ráadásul amint feldobta a Facebook, rögtön el is döntöttem, hogy megyünk a Frida Kahlo kiállításra is, és a fennmaradó itthoni szabadnapjainkra is rengeteg utazós programot terveztem – az „ahogy esik úgy puffan” elv mentén.
… újra kapok tejfölt és túró rudit a boltban. Bár ez elég szűklátókörűségre utalhat, akinek kisgyereke van, és a lurkó épp a sajtos-tejfölös tészta korszakot éli, tudja miről beszélek. Hiába főztünk ezt meg azt, a tejfölös tészta iránti igény mindig föl-fölhorgadt, így kénytelen voltam beígérni, hogy amint hazaérünk, főzök neki egy adagot.
… a férjemmel továbbra is képesek vagyunk remek kis csapatként működni. Amíg én lubickoltam, ő épített homokvárat a parton, amíg a férjem búvárkodott, rajtam aludt a gyerek a napernyő árnyékában. Természetesen kicsit mindenből kevesebb jutott, de csodálatos kisgyerekes pillanatból egy vagonnyival gazdagabban tértünk haza. Az első találkozás a tengerrel, az első külföldi út, az első hajós élmény, és még sok-sok első alkalom vésődött az idén az emlékezetünkbe és a szívünkbe.
Ha még csak most indultok és szorongással telve nézel a nyaralás elébe, akkor csak annyit javaslok, hogy feltankolt gyógyszeres dobozzal, kisimult idegekkel és nyílt szívvel indulj neki, mert valószínűleg sok dolog nem a tervek szerint fog alakulni, viszont hidd el, hogy ha Te jól érzed magad, akkor az egész család nyaralása szuper lesz! 😉